Még elég hihetetlen, de itt
vagyunk Brisbane-ben! Nem is fogtuk még fel, új életünk most kezdődik, ha nagy
szavakat akarnék használni akkor ezek számunkra történelmi pillanatok, de ez
nem tudatosult bennünk és nem volt semmi katartikus élményünk.:) De kezdjük
sorjában.
Az utolsó napok elég pörgősek voltak, pakolás, intéznivalók
az utolsó pillanatra. Csak pár részletek az utánunk jövőknek. Hoztunk ki
készpénzt ami az első időkre elég lesz amíg nem tudjuk átutalni egy itteni
számlára. Elég jó áron kaptuk 144,5Ft/1AUD, talán lehetett volna ennél
olcsóbban is, de sok helyen nem is lehetett kapni, pedig ki volt írva.
Feladtunk még egy csomagot ide a Berciék címére, 13kg cucc 19e Ft-be került.
De lassan, a csomagolás közepette eljött az indulás ideje,
ami a legnehezebb volt mindenki számára. Csütörtök hajnalban indultunk el
Bp-ről Bécsbe. No, a búcsúzkodás az nem egyszerű. Voltunk vagy huszan a
reptéren, és bizony szégyen vagy sem, én is elbőgtem magam. Pedig mindenki
tudta, hogy nem végleg, nem évekre megyünk el, és még biztos fogunk talizni, de
akkor is nehéz itthagyni a hozzátartozókat és barátokat. És bizony olyannak is
könnyes volt a szeme akit soha nem láttunk sírni. De nagyon jól esett, hogy a
család és barátaink mellettünk voltak, szurkoltak és minden jót kívántak. Ezúton is mindenkinek
köszönjük mindazt a szeretet, segítséget és együttérzés amit kaptunk, még akkor
is ha néha elszomorodtunk.
A becsekkoláskor izgultunk, hogy mit kell majd kipakolni a
túlsúly miatt, de valami kezdő csajt kaptunk ki a pultnál, mert az első táskát
lemérte (15kg) majd megkérdezte hogy összesen hány csomagot adunk fel a gépre,
mondtuk hogy 4-et. A mérlegelésről ennyit, mert utána azzal volt elfoglalva,
hogy mit kell nyomni a számítógépen és hallgatta a mögötte álló kolléga
instrukcióit. Szóval nem mérte le a cuccokat, pedig volt vagy 85-90 kg
összesen.:) Kérdeztük, hogy meddig mennek a csomagok, ők megnyugtattak, hogy
egész Brisbane-ig. OK, akkor nem kell kipakolni a cuccokat Sydney-be, persze ez nem így volt, de erről
később.

Az út unalmas volt,
bár a Lauda Air szolgáltatásai elég jók. Oda kaptunk helyet ahova már hónapok
óta lefoglaltuk, a gép hátuljában ültünk és csak ketten voltunk egy sorban, nem
kellett másokon átmászni ha éppen ki akart menni valamelyikünk.
Minden ülés előtt
képernyő, folyamatosan adtak filmeket, sőt még külső kamera képeket is tudtunk
nézni, láttuk a magunk alatt lévő tájat illetve az előttünk lévő képet ami az
út során uncsi viszont a leszállás és felszállás során jó volt nézni a pilóta
szemszögéből a dolgokat. Az út egyébként unalmas volt, főleg amikor
harmadszorra néztük a Tróját és a Harry Pottert.:) Kuala Lumpurba megálltunk
tankolni 11 óra repülés után, személyzet csere, és kb 1 óra mulva már indultunk
tovább. Helyi idő szerint délután szálltunk le
Sydney-be, a gépről láttuk az operaházat és a
Harbour bridzset.:) Ekkor azért leesett, hogy már Ausztráliába vagyunk.:) A
reptéren kezelték az útlevelünket, semmi kérdezősködés, csak pecsét bele és
mehetünk. A csomagokra rákérdeztünk, hogy azok ugye mennek Brisbane-felé. A
hölgy közölte, hogy neeeem, azokat itt kipakolják a gépből és vigyük magunkkal
a másik terminálra. Hurrá, ez azért 100kg cuccal nem egyszerű. De hát ez van,
csomagokat fel a kiskocsira, és megyünk kifelé. Hozzáteszem, semmi kötekedés,
simán beléptünk az országba, a bőröndök is épségben megérkeztek. Kint
meglepetésünkre „posza” felkiáltással Bertók Zoli várt bennünket.:) Átkisért
bennünket a Quantas termináljához, ahol be tudtuk adni
Brisbane felé a csomagokat és nem kellett
átcuccolni magunknak. Volt még 2 óránk az indulásig, bementünk kocsival
Sydney belvárosába
körülnézni, és a Zoli próbált minél több infóval szolgálni, már ami ebbe a pár
órába belefért. Sajnos a fáradtságtól nem tudtuk kifejezni a hálánkat, mennyire
jól esett hogy várt kint valaki. A szülőket felhívtuk, hogy jól vagyunk és
minden rendben van,
legalább ők is megnyugodtak.
Brisbane
felé a repülő út szinte már rutin volt, és majd leragadt a szemünk az
álmosságtól. Mikor leszálltunk, a Berciék és egy nagyon jó haverunk várt
bennünket. Cuccokat be a kocsiba, persze nem fért mind el a csomagtartóba, pár
táska az ölünkbe kötött ki. Jó volt megérkezni, jó volt hogy vártak bennünket,
és örültünk hogy az út során semmi fennakadás nem volt. A reptéren is szinte
mindenkit megértettünk, és már örültünk, hogy a nyelv sem lesz gond, de ezt a
fílinget sikerült is összetörni Brisbane
felé, mert a pilóta hablatyolt valamit, és ebből csak az uccsó mondatot
értettük.:) Kb. éjfélig eldumálgattunk, a Berciék tök jó fejek, legalábbis
eddig jól kijöttünk velük. Mikor felkeltünk az első Ausztrál éjszakánk után még
kissé kótyagosan, meglepődtünk mert 12 órát sikerült végig aludni.:) Most a
hétvégén megpróbálunk átállni és pihenni egy kicsit.
Most röviden ennyit, és köszönjük a biztatást és
szeretet mindenkinek akik segítettek idáig eljutni.
No comments:
Post a Comment