Először is üdv Mindenkinek, ma jubileum van, 3 hónapja
érkeztünk Brisbane -be :))
Egy kicsit összesűrűsödtek a tennivalók így az elmúlt két
hétben. Túlvagyunk az első inspekción is, ami annyit jelent, hogy a lakást amit
bérlünk időnként lecsekkolják, hogy nem zúztuk-e szét, illetve hogy minden rendben. Ez volt az
első ilyan alkalom, később 3 havonta lesz. Ilyenkor bedobnak egy értesítést,
hogy be fognak menni a lakásodba ekkor és ekkor. Nem muszáj otthon lenned, de
én akkor még nem jártam suliba, úgyhogy megnéztem hogy is zajlott le. Semmi
extra, elbeszélgettünk, bekukkantott minden
helyiségbe, aztán írt egy notice-t, hogy nagyon-nagyon szép. Megdícsérte, hogy
nagyon szépen berendeztük, meg hogy úgy néz ki, mintha már fél éve itt laknánk,
nem két hónapja :)
Aztán... 24-én elkezdődött az iskola. (TAFE LLNP Cert. 3)
Egyenlőre úgy néz ki, hogy 15-en vagyunk, de a létszám valahogy folyamatosan
változik, mert van aki a rossz course-ra íratkozott fel, vagy valami egyéb okok
miatt áttették a délutáni csoportba. Először engem is oda soroltak be, de még
az utolsó pillanatban sikerült magamat átkérni a délelőtti órákra. Így sokkal
jobb, mert reggel 3-4 9-től járok 3/4 12-ig és a nap hátralevő részében azt
csinálok, amit akarok. Eddig nem tűnt vészesen nehéznek, a tanár is jól tartja
az órákat, de valahogy itt sokkal lazábbak és nem agonizálnak azon, hogy most
ha késtél (én pl. vezetési órát vettem, ezért 3/4 órával később értem be) akkor
hol voltál, igazolatlan hiányzás stb.. Még csak szólnom sem kell, ha később
érek be. De én azért szorgalmasan bejelentettem előző nap, amire annyi volt a
válasz, hogy: "No worries" :) Maga az óra úgy néz ki, hogy egy része
a nyelvtan (na ez nekem még megy, mivel majdnem végigtanultam már), aztán
feladatok, amiket csoportosan kell megcsinálni..némi írás (levél, reklamáció)
és persze sok beszéd. Nekem ez tetszik a legjobban (ki gondolta volna??? :))
Összességében nem olyan nehéz, viszont az idő gyorsan elmegy :) Majd lesz
később, hogy nem a teremben leszünk, hanem pl a folyóparton a parkban.. Ami
mellesleg nem nehéz, hiszen a suli két perc sétára van a folyóparttól és kb 5
percre a - mi csak így hívjuk - plastic beachtől :)
Ez egy ingyenes strand, úgy van megcsinálva, mintha az
óceánparton lennénk..persze az egész mű, de a víz kristálytiszta és homokos a
partja :) Akkor jó, ha az ember hazafelé sétálva megmártózik benne :) De
látványnak sem rossz, pláne este, mikor ki van világítva :) Na de vissza a
suliba. Van egy külön iroda, mintha egy bankban lennél, ahol intézik a diákok
mindenféle ügyes-bajos dolgait. Pl nekem is be kellett jelentkeznem, meg
leadnom a papírokat hogy itt vagyok, mivel nekem az állam fizeti, ezért
komolyabban veszik. Aztán ott helyből kérvényeztem a diákigazolványomat is.
Kifizettem a díját és az ügyintéző nagyon jó fej volt. Kérdezte, hogy ha
befejeztem ezt a kurzust (2 hónapos) akkor akarok e tovább menni az utolsó
szintre (level 4), mert akkor úgy kéri az igazolványt, hogy érvényes legyen
addig. Mivel nem tudtam, hogy megyek-e arra is, vagy nem, ezért mondtam, hogy
ezt most még nem tudom, mire ő: "No worries" (ez a varázsszó :)) és
megadta egész júliusig :) Úgyhogy most már csak fényképezésre kell mennem, mert
itt nem úgy működik, hogy beviszed az igazolványképet, hanem adnak egy
órarendet, hogy mikor mehetsz be a laborba, ahol azonnal megcsinálják... :) Már
csak az van hátra és akkor kedden ha minden
igaz meglesz a diákom. Aztán úgy folytatódott a suli, hogy egyből szerdán
szünet volt, mivel itt január 26. az Australia Day..ez egy nemzeti ünnep
féle, mikor csak az élelmiszerüzletek és néhány bolt van nyitva, mindenki más
valami pub-ban vagy party-n van. Mindenki piál, bulizik. stb. Mi egy bár
közelében voltunk, ahol annyi ember volt, hogy nem minden bejáraton engedtek be minket. Akik nem
fértek be, azok kint álltak, pohárral a kezükben, soxor kengurufüllel a
fejükön, elég viccesek voltak. De mindenki felszabadultan szórakozott, sok piás
is volt, mégsem volt balhé, tök jól megfértek egymás mellett, nem kellett
biztonsági őröknek terelgetni őket ahogy otthon megszoktuk. A legérdekesebb
dolog az az volt, hogy rendeztek csótányfuttatást (cockroach-race). Ez abból
állt, hogy a méretes csótányokat futtatnak egy pályán, ami köré lelátót
építettek, hogy mindenki jól lásson. Mondanom sem kell, hogy lehetett a
helyszínen is venni és nevezni, meg fogadni is lehetett rájuk. A nap végén meg
egyszerre elengedik őket (galamberegetés??)..na még jó, hogy nem akkor jártunk
ott, tuti sikítófrászt kaptam volna :) Ja, itt a csótányok háromszor akkorák
mint otthon, és ha rálép az ember akkor nem roppan hanem "puttyan".:)
A nap végén, kora este pedig vendégül láttuk az itteni kis magyar kolóniát :)
Itt voltak Lilláék, Rékáék, Berciék, Tibiék. Jól szórakoztunk, megnéztük együtt
a ház tetőteraszáról a tűzijátékot, utána meg még beszélgettünk, röhögtünk
nagyokat.
Aztán lassan eljött a várva-várt (na nem nekem) nap.. a
vizsga napja vezetésből. Mivel itt (Queenslandben) hivatalosan csak 3 hónapig
érvényes az otthoni jogsink, le kell tenni újra itt is. A kreszről már
meséltünk, most a vezetés következett. Mondanom sem kell, hogy már előtte 2
nappal sem tudtam másra gondolni.. Eléggé izgultam miatta. Dehát eljött a
szombat reggel is, amikoris "hajnalok-hajnalán" 7-kor elindultunk a
tetthelyre. Clevelandben volt a vizsga, jó félórás az út odáig. Posza kicsivel
8 után kezdett és kb fél óra múlva már jött is vissza a parkolóba. Sikerült
neki :))) Volt néhány hibája és azt mondta neki a vizsgáztató (aki ült már
mellette - KAPASZKODJATOK MEG), hogy lassú volt, néha feltartotta a forgalmat
:)))))) A 80-as táblánál 60-nal döcögött.Ezért mindjárt kapok egy hatalmas
csikizést :))
Na a lényeg a lényeg, hogy sikerült. Utána én vágódtam a
kocsiba, az oktató elvitt egy "sportkunkorra", megmutatta, hogy mire
figyeljek (bevásárló központ környéke, rengeteg gyalogátkelőhellyel stb..).
Utána visszamentünk a parkolóba (Queensland Transport elé) és volt még pár
percem a vizsgámig. Kicsivel fél 10 után indultam el, tiszta para voltam. Kb 20
perc után vége is lett, mert a vizsgáztató nagyon nézte az óráját (kávészünet).
Nekem is sikerült, szintén néhány hibaponttal. Mikor elmondta, hogy először is
sikerült, utána elkezdte ecsetelni, hogy mi volt hiba, meg hogy hogyan is
csináljam stb.. Én csak bólogattam, meg vigyorogtam..nem tudnám visszaidézni,
hogy mit is mondott :))
A lényeg a lényeg, hogy hétfőn mehetünk az irodájukba és
kézhez is kapjuk egy fotózás után a jogsit :)
Most pedig összekapjuk magunkat és megyünk Surfersre
pancsolni :) Este pedig a V-Tech koncertre :)