Lassan itt vagyunk egy hónapja, és mostanra csendesedtek le
a kezdeti "kapkodások". Világmegváltó dolgokról nem tudok beszámolni
csak csupa apróságról. Kezdem azzal hogy ciki vagy sem de hétfőn sikerült
megbuknom kresz vizsgán.:) Most biztos röhögnek rajtam azok akik személyesen
ismernek, főleg a vezetési szokásaimat ismerve:) Mivel 3 hónapunk van rá hogy
megszerezzük az itteni jogsit, bementünk a Queensland Transporthoz, akik az
összes autóval, jogsival kapcsolatos ügyet intézik. Az első lépés a jogsihoz a
kresz után a gyakorlati vizsga. De ahhoz hogy szóbaálljanak velünk, bizonyítani
kellett hogy mi mivagyunk. Kellett az útlevél, egy bankkártya, a vízum, bérleti
szerződés a lakcím miatt. Mikor ezt bemutattuk, kezdhettünk a teszthez. Ez nem
olyan, mint otthon, valaki csak azért van bent hogy sasolja a puskázókat.:) Még
ott helyben megírtuk egy kis asztalnál az ügyféltérben, kb úgy mintha a postán
csekket töltenél ki. A teszt 30 pontos, nekem még plusz 5 kérdés volt a motoros
jogsi miatt. Az első 10 kérdésből 1-et hibázhatsz, a második 20 kérdésből 2-t,
a motoros részből egyet sem. A motoros rész megvan, azt nem kellett ismételni,
de a többi... szóval nem sikerült, és nem is a nyelvvel volt baj, hanem
egyszerűen nem tudtam a választ. A Melcsinek egyből sikerült.:) A még vigyorgók
lehűtésére, szerdán ismét elmentem és sikerült.:) Szóval megvan a jogsi első
része, ezután majd vezetésből kell valamikor levizsgázni. A vezetésről még
annyit, hogy az itteniek nem nagyon szokták a csúszós utakat és egy kis esőtől
már néha beáll a forgalom, vagy legalábbis lelassul. Szerintem az otthoni hóban
és latyakban egy ausztrál el sem tudna indulni.:) Viszont ami nagyon pozitív,
az autópálya mellett kis oszlopokon ki van téve műanyag palackokba víz, ha
esetleg valaki szomjas vagy felforrt a kocsija akkor ne legyen gondban.
Apróság, de nekünk furcsa volt.
Hétvégén voltunk kirándulni egy kisvárosban nem messze
Brisbane-től, Montville-ben. Kicsit olyan mint a helyi Szentendre. Csomó kis
bolt, mindenféle portékával, jó egy kis hétvégi programnak. Kár hogy mostanában
esős az idő (még hogy Queensland
a napsütés állama..."sunshine state"?!:)), mert Montville-től pár
km-re van egy szép vízesés ahol lehet pancsolni, de azt majd jobb időben nézzük
majd meg.
Megjöttek a számlák közül az első "fecskék",
telefon és a villanyszámla. Ezeket be lehet fizetni úgy is mint otthon,
betalpal az ember a postára, sorbanáll, és befizeti. De itt van külön olyan
automata ahol ezeket a közüzemi díjakat be lehet fizetni. Úgy néz ki mint egy
bankautomata, csak ez nem ad ki pénzt. Kell hozzá egy bankkártya, azt le kell
húzni mit vásárláskor, és utána a gép alá kell dugni a csekket aminek a
vonalkódját leolvassa a gép. Utána megkérdezi, hogy mennyit akarsz befizetni,
mert nem biztos, hogy az egész összeget szeretnéd. Beírod az összeget és ennyi,
a pénzt leemeli a kártyádról. Nem kell sorban álni, és készpénz sem kell hozzá.
Sikerült a Melcsinek sulit nézni, legalábbis eddig úgy néz
ki. Az előző részben leírtam, hogy nem jogosult az ingyenes nyelvsulira ami a
friss bevándorlóknak egy ingyenes szolgáltatás a kormány részéről (AMEP). Erre
ő nem jogosult a meglévő tudása szerint, de ennek a programnak van egy haladó
vagy továbbfejlesztett változata ami szintén ingyenes és nem az alapoktól kezdi
(LLNP). Ehhez be kellett menni a Centrelink-be ahol kiadtak egy igazolást,
amely szerint az ő tanulását a kormány támogatja. Szerdán megy be a részleteket
megbeszélni, mikor indul a suli, milyen szintről kezdi és ilyeneket. Ezek a
kurzusok 9-10 hetesek, és ha nem kapna támogatást a Centrelink-től akkor csak
kb 120AUD az egész kurzus. Igen, jól írtam, ennyi egy 10 hetes tanfolyás,
persze ehhez produkálni kell bizonyos feltételeket, de ez szinte semmi ahhoz
képest hogy ha valaki diák vizummal akar tanulni, akkor az egy heti tandíjak
240AUD-tól indulnak. Egyébként ugyan ez a helyzet más sulikban is, a nemzetközi
diákoktól őrült összegeket elkérnek, pl egy TAFE-en, ehhez képest már PR
vizumal jóval olcsóbb az egész.
Ja, majd elfelejtettem. Milyen kicsi a világ, a
felettünk lakó szomszéd egy magyar pár illetve egy ausztrál lakótársuk. Ők itt
tanulnak kint, és tök véletlen hogy így összefutottunk velük. Pár napja voltunk
náluk palacsintázni és egész este eldumálgattunk. Tényleg kicsi a világ...:)