Thursday, October 14, 2004

Intéznivalók


Már több mint egy hete hivatalosan is munkanélküliek vagyunk, ugyanis szeptember 30-án volt az uccsó munkanapunk a cégnél, és valószínű, hogy magyarországon utoljára melóztunk.:) Furcsa érzés volt, bár semmi különös nem történt, ugyan olyan nap volt mint a többi, semmi katartikus élményben nem volt részünk. Igazából az volt furcsa, hogy sosem voltam munkanélküli, de ez valahogy teljesen máshogy fogtam fel, hiszen nem rúgtak ki és nem azért mentem el mert nem volt kedvem melózni.
De másnap már azon agyaltunk, hogy mi mindent kell elintézni a következő hónapban. Írtunk egy listát ami az elintézendő dolgokat foglalta össze, és próbáltuk megtervezni, hogy mikor mit intézünk el ezek közül. No igen, ez így egyszerű is volna, minden napra betervezünk pár dolgot és 1-2 nap alatt elintéztünk mindent. Hát nem ilyen egyszerű.:)
Csak néhány tétel a listából:
- Banszámlák, új nyitása, számla lemondás amire már nincs szükség. Itt néha felment az agyvíz, és gondoltam, hogy leírom, hátha mások is okulnak belőle.:) Először is volt egy bankszámlám a Budapest Bankban, amit már 2001 óta nem használtam, volt rajta kb. 180 Ft. Legalábbis a számlaértesítő szerint. Bankfiókba be, közlöm egy halkszavú ügyintézővel, hogy töröljenek már ki a listájukból, a 180 Ft-ot meg megtarthatják bónusznak. Erre ő közli, hogy majd 20000Ft tartozásom van, mivel közben ketyegett a számlavezetési díj meg valami mobil bank szolgáltatás díja, plusz a kamatok. Szemem elkerekedik, hogy miről is beszél, és vadul lobogtatok egy aktuális számlakivonatot, ahol 180Ft plusz van, a tartozásról még említést sem tesz. Ő csak halkan mondja, hogy ez van. Dehát 3 éve nem is használtam a számlát, se berakni nem raktam be, se kivétel nem történ, most akkor mire számítanak is fől és milyen jutalékot, hiszen az én számlámmal semmi költségük nem volt, max. a számítógépeiken kellett tárolni a számlainfóimat, de akkor ezt számlázzák ki byte-onként, és ne „forgalmi jutalék” címén, hiszen forgalom sem volt. De nem tudtam mit tenni, kénytelen voltam kifizetni egy rakás pénzt egy olyan „szolgáltatásért” amit igénybe sem vettem. Nem is ez volt a dühítő, hanem az, hogy erről egy szót sem szóltak. És akkor jön a duma a tv-ből, hogy a bankokat külön megadóztatják, mert a sok lóvét már nem tudják hová rakni amit ilyen-olyan címen az ügyfelektől lenyúlnak, és még nekik sír a szájuk, hogy ezt miből termelik ki. Hát pl. abból a csomó pénzből amit így tőlem is lenyúltak. Ha rajtam múlna... de ebbe ne menjünk bele.:)
A bankos tapasztalatoknak még nincs vége. Szerettünk volna számlát nyitni az OTP-ben, mert talán náluk a legolcsóbb az utalás külföldre. Hogy bonyolítsuk a helyzetet, ezt vidéken nyitjuk ahol a szülők laknak, mivel nekik is lesz hozzáférésük a számlához. Helyi fiókba be, ott a nagyon antipatikus ügyintéző közli, hogy minden érintettnek jelen kell lenni személyesen a számlanyitáskor. OK, szülőkkel be délután ismét, de a már kitöltött papírokkal. Mondom, hogy kártya is kell a számlához, és nem ám a tök ász, hanem egy szép dombornyomásos visa. Aha, de ahhoz kell lenni a számlán 300e Ft-nak. Szemem megint kerekedik, honnan a francból akasszak le ennyi pénzt csak azért hogy rárakjam a számlámra, és megrendelhetik utána a kártyát. És akkor jön a hidegzuhany, ha meg is rendeli akkor is 3 hét mire kész a kártya, de ha sürgősséggel rendelem (potom plusz 3500Ft-ért) akkor se éljem bele magam, mert az is 3 hét. Próbálom feszegetni a dolgot, hogy magyarázza már el, akkor mitől sürgős az ügyintézés, erre ő magyaráz valamit de nem tudtam felfogni a kis egyszerű agyammal a mondókáját, vagy mert már annyira pipa volta, vagy mert tényleg buta vagyok. Valszeg ez utóbbi, mert mikor lehiggadtam, akkor sem értettem mit is akart mondani.:) De volt egy elszólása, hogy kártyát lehet Bp.-n is igényelni bármelyik OTP fiókban, talán az gyorsabb. És tényleg, mire bementünk itthon egy fiókba, a számlán már rajta volt a pénz, és sügősségi intézéssel egy hét alatt megvan és nem 3500 Ft. hanem csak 1000 megy pluszba a sürgősség miatt a kártyadíjra. És ez ugyan az a cég! Ja, és interneten csak akkor tudod intézni a dolgaidat, ha már van kártyád. Tehát a sorrend: számlanyitás, utalás rá, kártyarendelés, vársz pár hetet, kártya megjön, utána rendelheted meg az internetes hozzáférést. Ezt nem igazán értem a mai napig, miért kell ahhoz kártya, hogy interneten keresztül hozzáférhessek a számlámhoz. Ehhez megint csak buta vagyok.:) Ennyit röviden a magyar bankok hozzáállásáról. Ja, és most nem említem a sorban állást, meg pultos hölgyek vérforraló stilusát. Nem tudom hol forgatták azokat a filmeket, ahol a főhős bemegy egy bankba és azonnal milliókat tud utalni a frissen nyitott számláról, valamint a kártyát másnap már a megadott címre elküldik?:)
- Matáv előfizetés lemondása. Ez a fentiek ismeretében már szinte gyerekjáték.:) Be az éppen legközelebbi Matáv pontba, sorszám tépés, sorbanállás, majd közlik, hogy a hónap végén menjünk vissza megint, mert miután megszüntették a vonalat, a számlát ugye nem árt rendezni.:)
- Mobil előfizetés. A fenti forgatókönyv ismét, T-Mobil irodába be, óhajt elsusogni (persze a kötelező sorbanállás után), miszerint az előfizetést át kellene írni feltöltőkártyásra. Semmi gond, de uccsó héten menjek be, mert akkor megcsinálják. Hurrá.:)
- Közjegyzői meghatalmazás szülők részére. No, ezügyben szintén volt pár körünk. Alapfelállás, hogy írunk a szülők részére olyan meghatalmazást, hogy minden ügyben eljárhatnak helyettünk. Ilyen általános meghatalmazás nincs! Csak konkrét dolgokat lehet beleírni, azt a közjegyző hitelesíti és ennyi. De sok esetben még ez sem elég. Pl. a postán van külön nyomtatvány, amit kitöltve a meghatalmazott felveheti a küldeményeinket. Úgy néz ki, ilyen közjegyzői papír nem kell, hacsak nem bízunk meg valakit pl. a lakás eladással stb., de ezt nem tervezzük.
- Egyéb papírok, pl. referenciák, születési anyakönyvi kivonatok már megvannak.


Ja, ami még lényeges, csináltunk próbapakolást. Vettünk egy 110L-es szamszonájt bőröndöt, ami ölég nagy (párom majdnem belefért.:)), és ebbe kb 27kg fért el. Ha még jobban megtömjük, felmehet 30kg-ig. Ebbe nem pakoltunk könyveket és súlyosabb cuccokat, csak ruhákat és cipőket. Nekem valószínű elég lesz a 40kg-os limit, de a párom esetében már ebben nem vagyok biztos.:) Sebaj, majd kiadom bérbe a maradék helyeket.:)


No comments:

Post a Comment