Tuesday, May 4, 2004

Kezdeti szárnycsapások Ausztrália felé


Mivel is kezdjem a kis történetemet, ahol az ausztrál bevándorlással kapcsolatos viszontagságaimat írnám le, mivel elég nehéz mindazt a két évet leírni, amíg az ember odáig eljut, hogy a vizumért áll sorba az Ausztrál követségen.

Igazából ez az egész "dili" Ausztrália felé már 1991-ben kezdődött, amikor szinte friss diplomásként, nyelvtudás szinte semmi, de mégis beadtam a bevándorlási kérelmet Au-ba. Nem tudom megmagyarázni miért, és miért pont oda, akkor "jó ötletnek tünt":) Persze elutasítottak, ami ugye várható volt, de akkor sem tudtam megmagyarázni, hogy mi vonzott oda. Régóta ki akarok menni valahova, aminek az okát addig nem is értettem, amíg tényleg nem sikerült kijutnom Au-ba, mégha csak turistaként is. Erre 1999-ben került sor elsőként, 3 hónapot voltam kint, részben nyelvet tanulni, részben nyaralni.

A sok élmény maga megérne egy külön blog-ot, inkább nem részletezném. Mikor visszajöttem, akkor szabályosan rosszul voltam, mert feltüntek olyan dolgok amelyeket normál esetben észre sem vesz az ember, de ott kint nem tapasztaltam. Pl. az az idegbajos mentalitás, a másik ember tiszteletének hiánya, a rongyrázás, és még sorolhatnám. Egyszerűen rosszul voltam a minden nap látható izomagyú suttyó emberektől, a buta pláza bébyktől, az erőszakos, magamutogató emberektől, stb. Ez eddig fel sem tünt, de amikor hónapokig nem találkozom ilyenekkel és utána hazajön az ember, valahogy egyből feltünnek.:)

Ez az élőhalott állapot hónapokig eltartott, és csak az volt bennem, hogy vissza kell menni Au-ba. No meg a sok kérdés, hogy ott miért tud úgy működni minden ahogy kell, és itt miért nem?! Persze a környezetem ezt nem igazán értette, és nem tudta hova rakni ezt a lelkesedést.

Sikerült másodszor is kijutnom, "sajnos" ismét csak turistaként 2001-ben, és ez az út megerősítette bennem azt, hogy ott a helyem. Akár úgy is hogy bevándorlok Albániába, és utána kérem Au-ba a menekült státuszt.:)) Az egyik legjobb barátommal és a feleségével voltunk kint, és amikor hazajöttünk, akkor megértették, hogy mit is érezhettem az első út után.

És akkor rászántam magam, fogtam a papírjaimat és elkezdtem intézni a bevándorlási procedúrát.:) No igen, ez kimondva elég egyszerű, de persze nem ment ilyen könnyen. Még kint azzal "biztattak" hogy nincs esélyem, mert két főiskolai diploma nem elég, minimum egyetemi kell, stb. De ahogy beleástam magam, néztem a netet, gyűjtöttem az infókat, szoroztam-osztottam, és az jött ki, hogy talán mégis menne a dolog. Nosza, ugorjunk bele.

Talán nézzük sorjában, mit is kellett átélni:):

- Végzettség elismertetése

Mint IT-s szaki, az ACS-hoz kellett beadni a diploma fordításokat, munkahelyi igazolásokat stb. 2002 október környékén beadtam és vártam (ez az állapot, vagyis a "várni" státusz sokszor elő fog fordulni a történet során:)). És csak vártam... 2003 februárban meguntam, és írtam egy emilt az ACS-nak hogy "whats up?":) Erre ők közölték, hogy rám várnak, mert kell nekik az útlevél hivatalos másolata, és erről decemberben küldtek egy emilt... hogy az a...! Persze emil nem volt meg, papír gyorsan kiküld, köv. héten itt volt a kiértékelés. Itt kaptam egy un. ASCO kódot, gyorsan SOL listára fel... hurrá 60 pontos a szakmám. Ezzel meg is vagyunk, akkor gyorsan számoljunk:

60 pont szakmára

10 pont szakmai tapasztalatra, 7 éve már ugyan ott dolgoztam, ugyan abban a pozicióban.

25 pont életkorra, ugye azért öregszik az ember.

5 pont magyar diplomára

Ez eddig 100, és még hátra volt a nyelvvizsga. Hmmmm... kell még 15 pont.

Az eddig elhangzott varázs szavak értelmezését (ASCO, SOL, stb.) egyébként az Ausztrál bevándorlási hivatal weblapján megtaláljátok: http://www.immi.gov.au/

- IELTS

A ponthatár 115 volt, és ehhez a plusz 15 ponthoz minden egyes részből (olvasás, írás, hallgatás, szóbeli) az IELTS vizsgán min. 5-t kellene elérni a max 9-ből. Húha... kellene angolt tanulni valahogy. Igaz, a munkahelyen sokat használtam, de pocsék a nyelvtanom, de elég bátor vagyok hogy kinyissam a kicsi szám és elmondjam amit akarok, vagy így, vagy úgy. Ez viszont kevés egy vizsgán... már szinte láttam a vizsgáztatót véres tollal a kezében. Üsse kavics, inkább beíratkozom egy vizsgaelőkészítőbe a British Councilhoz. Egy hónapos tanfolyás, ahol módszertant tanítanak, hogyan kell vizsgázni, meg egyátalán, mi fán is terem ez az IELTS vizsga. Tök hasznos volt, tudom mindenkinek ajánlani. Egy felhős napon kellő mennyiségű zabszemmel felszerelve elmentem vizsgázni.

Esszé írás... épp hogy eldobtam a tollam amikor lejárt az 1 óra, valamit összehordtam, majdcsak kihámozzák, mit is akartam írni.

Hallgatás... a végén ketté állt a fülem, és akkora volt, hogy élőben fogtam a CNN-t, de így sem értettem a végét.

Olvasás... tudtam mit írtak, tudtam mi a kérdés, de néha fogalmam sem volt, mi a köze a kérdésnek a szöveghez.:)

Ezek és más apróságok kellően lerombolták a gondosan felépített önbizalmam. Mondták, hogy 3 óra mulva menjek szóbelizni. OK, de mit csináljak addig?! Mire mentem szóbelizni, én voltam a legkisebb pont a földön. Pláne amikor elém raktak egy mikrofont, mondván később előveszik ha esetleg fellebeznék az eredmény ellen. Most már lámpaláz is volt, és kerestem a kamerát meg a világítást.:) Az egész nem tartott 10 percig, pedig már kezdtem belemelegedni. Mikorra belelendültem, akkor közölték hogy végeztünk. Ne már, épp belejöttem. Persze utólag jön rá az ember, hogy mennyi hülyeséget tud összehordani izgalmában, és mit kellett volna máshogy mondani.

Kb másfél hét mulva szóltak, megvan az eredmény. Remegő kézzel nyitom a lezárt borítékot... nem akartam elhinni. Hallgatás 6.5, írás 6, olvasás 6, szóbeli 7, átlag 6.5.

Ok Posza, megvan a 20 pont, ami nyelvre adható maximum.

Szóval a vége 120 pont, több mint a minimum. Már csak pár apróság (erkölcsi, útlevél másolat, stb.) és összeáll az egész papírhalom, amit el kell küldeni. Kb két napig gondolkodtam, hogy mit kell még összeszedni, mire eljutott az agyamig, hogy megvan minden, csak irány a posta.

Ez volt 2003 junius 17.-én, akkor adtam fel az ASPC-nek a bevándorlási kérelmet Skilled Independent (BN136) kategóriába, mivel se kutyám, se macskám kint. Az a pár ismerős ebben az esetben nem sokat nyom a latba.

És akkor jön a "várni" üzemmód! OK, de meddig? Telnek a hónapok, bujom az austimeline-t, a fórumokat, gyüjtöm az infókat az Ausztrál levlistáról stb.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden lista tagnak, akik tartják az emberben a lelket, egy csomó infót adnak, és biztatják az embert önzetlenül. Remélem, majd egyszer én is meg tudom nekik hálálni! Külön köszönet Bertók  Zolinak, aki egy Sydney-ben élő Ausztrál bevándorlási ügynök, és annak ellenére, hogy nem voltam az ügyfele, mindig segített és a leghülyébb kérdéseimre is készséggel válaszolt.

Az első fordulópont, az az orvosi vizsgálatra felszólító papír illetve az erkölcsi volt. Közismert magyar kifejezéssel Medical Request ill. Policy Clearance. Ezt kb 8 hónap "várni" státuszban eltöltött idő után jött meg, hatalmas sárga boríték formájában, 2004 március 8-án. Ezúton is pusszancs az összes nőnek nőnap alkalmából.:)

Ez jó hír volt nekem, de elég rossz a barátnőmnek, akivel már pár hónapja együtt éltünk. No, egyből agyalni, hogyan is tudna velem kijönni, de végülis megoldódott a kérdés, őt is hozzávettük a pályázatomhoz, mivel később ez sokkal macerásabb lett volna.

Az én orvosim egy napon belül meg is volt, az orvos nagyon korrekt és tök jó fej volt (remélem ezt nem veszi sértésnek:)). Utána az erkölcsit kértük, ami 2 hét mulva jött meg. A barátnőmnek még hátravolt az orvosija, IELTS vizsgája, és egy erkölcsi. Ezek semmiségnek tünnek, de ha az ember gyorsan akarja intézni, akkor elég macerás. Szegény nyakába szakadt egy nyelvvizsga, amire volt 2 hete felkészülni. A tét itt az, hogy ha nincs meg a 4.5 átlag akkor kb 2500AUD-t kell fizetni. No, a fent említett izgulós forgatókönyv megint lejátszódott, de hál istennek az eredmény 5.5 átlag, szóval erre sem kell gyüjteni.:) Papírok elküldve, megint "várni" üzemmód.

Ez nem tartott soká, mivel ismét kaptunk egy nagy sárga borítékot ahol kérik a párom nyelvvizsgáját, erkölcsijét, orvosi vizsgálatát valamint bizonyítékot a kapcsolatunkról. Hoppá, ez érdekes, mert az első hármat már elküldtük. No, akkor megint nézünk nagy kerek szemekkel, hogy "Whats up?" Emil a case officernek, hogy mi a bánat van arrafelé, mivel nem igazán örülnénk ha valahol elkallódott volna valami. Ráadásul mindegyik papír más úton lett elküldve: az IELTS-t a British Council  küldte, az orvosit a doki a követségen keresztül, az erkölcsit mi sk. Persze az intenet szolgáltató, akinél van ingyenes mail bekrepál, ezért fogalmunk sincs, hogy most elment a levél vagy sem. Két napos próbálkozás után, amikor már semmi visszajelzés nincs a szolgálatótól, és még mindig nem sikerül bejelentkezni akkor feladtam. Ez a szolgáltató a tar.hu, csak a reklám kedvéért. Egyébként azóta sem lehet őket elérni, és innen üzenem nekik, hogy... no ez nem ide tartozik. Irány egy mezei hotmailos cím, és írni ujra Au-ba, hogy ugyan nézzenek utána a papíroknak, mert nem szeretnénk ujra orvosira menni potom 20e Ft-ért. Persze mindezt kulturáltan, ahogy az tölem telik.

Másnap itt a válasz, hogy megvannak a papírok és megy tovább az eljárás. Hurrá, már csak az együttélésről kell valamit produkálni. El sem tudjátok képzelni, milyen nehéz ezt hivatalos formában előadni. Még házasoknak sem egyszerű, pláne nekünk. Hiába élsz valakivel évek óta, elég nehéz ezt hivatalosan bizonyítani. No de mindegy, ha kell hát kell. Azért gondoltam, írok a case officernek egy szép udvarias levelet hosszú nyelvvel, hogy köszönjük a gyors választ, és mennyire megnyugodtunk, hogy nem kell ujra megszülni ezeket a kért papírokat. Ami persze igaz is volt, de valahogy tudat alatt jött, hogy ezt illik megköszönni.

És itt ért a meglepetés, a válasz a köszönő levelünkre az volt, hogy magadták a vizumot, és ezt majd írásban közlik!!!!

Most hogy is van ez, hiszen még pár papír hátra volt, bár a lényeges dolgok már el lettek küldve? Nem hittünk a szemünknek, még a Bertók Zolira is rákérdeztem, mielőtt hangos üvöltésben törtem volna ki. De ő is megerősítette hogy igen, jól olvastam, és elsőre gratulált!

Nem is tudom mi zajlott le bennem, elsápadtam, kiszaladtam volna a világból, utána melegem lett, szóval nagy örömködés vala.:))


Most itt tartunk, várjuk a levelet postán, és reméljük, hogy nem az lesz benne, hogy tévedtünk, és vicc volt az egész.:))


No comments:

Post a Comment